Település:
Csongrád megye, Mindszent


Mártélyi Holt-Tisza


Természetvédelmi oltalom alatt álló élőhely a Mártélyi Holt-Tisza

Tisza

holtág a folyónak olyan, egykori ága, amely vagy természetes módon – azáltal, hogy a folyásirány megváltozása következtében a folyó az egyik, vagy mindkét végét beiszapolta –, vagy mesterségesen, folyószabályzás során végzett kanyarulat-levágással, részben vagy egészben elvesztette a kapcsolatát az élővízzel.

A folyóról nem régen leválasztódott (vagy leválasztott) holtágakban általában még van víz (illetve ha a holtág a hullámtérben marad, akkor áradások alkalmával pótlódhat is), de ennek folyása már nincsen, álló tavat képez. Lehet még víz azoknak a holtágaknak a medrében is, amelyek csak a felső végükön szakadtak el a folyótól, alsó végük még az élővízbe torkollik, sodrásuk, rendszeres vízutánpótlásuk azonban az ilyen öbölszerű holtágaknak sincs. Más, a folyótól régebben elszakadt, illetve a hullámtéren kívülre került holtágak nyílt vízfelülete idővel eltűnik, a holtág apránként feliszapolódik és benövényesedik, végül teljesen ki is száradhat.

A holtágak keletkezésének tehát két módja van: létrejöhetnek természetes lefűződéssel a folyóról, illetve mesterségesen, levágással.

Azokat a holtágakat, amelyek nyílt vízfelülettel is rendelkeznek, Magyarországon nevezik morotvának is.


A Tisza szinte egész magyarországi szakaszát terebélyes holtágak kísérik végig, a nagyobb vízfelületű holtágakat (pl. Fegyverneki Holt-Tisza, szajoli morotva) horgászati, sőt vízisport-célokra is hasznosítják, míg más, a városoktól távolabb fekvő holtágak, holtágrendszerek értékes, természetvédelmi oltalom alatt álló élőhelyek (pl. a Mártélyi Holt-Tisza, a Göbe-morotva a Tiszadorogmai Göbe-erdő Természetvédelmi Területen, illetve a Tiszadobi-ártér Természetvédelmi Terület vagy a Tiszatelek-Tiszaberceli Ártér Természetvédelmi Terület kisebb holtágai).

Forrás: wikipédia

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »