Közérdekű adatok

Fekvése

Mindszent a Tisza bal partján, a Kurca-patak torkolatánál, változatos felszínű és tagoltságú tájon, Szentes és Hódmezővásárhely között félúton fekszik.

Megközelíthető

 
Rendhagyó útjelző tábla a kompkikötőnél
  • Vonattal a MÁV 130-as számú (Szolnok–Hódmezővásárhely–Makó-vasútvonalán érhető el. A vasútállomásKórógyszentgyörgy és Mártély között található.
  •                                                       Közúton Szegvár, Baks, Barattyos (bekötőút a 45-ös útra) és Mártély felől. Tiszai átkelőhelyén Baks felé komp biztosít átkelési lehetőséget.

Címere

A címerpajzs egyenes állású, alul kerek behajlással csúcsban végződik. A pajzsmező kék színe a levegőt, az eget, a vizet idézi, melyek a tisztaság, az igazságosság és hűség jelképei. A két hal, a szigony pedig az alapító hét halászcsaládra is utalva az ősi halászatot jelképezi. A szélesebb hullámvonalú ezüst pólya a kanyargó Tiszát, a keskenyebb a Kurcát jelenti, mint a város földrajzi adottságát a két folyó találkozásánál, és a halászat, valamint a komp átkelés színterét.

Mindszent címere
Mindszent címere
Mindszent zászlaja
Mindszent zászlaja

Népesség

 

2001-ben a város lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[5]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,3%-a magyarnak, 2,2% cigánynak, 0,4% németnek mondta magát (14,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 51,8%, református 4,2%, evangélikus 0,3%, felekezeten kívüli 16,4% (26,2% nem nyilatkozott).

 

Földrajzi adatok
Terület 59,35 km²

A POLGÁRMESTERI HIVATAL CÍME

6630 Mindszent, Köztársaság tér 31. Pf.: 26
Tel.: 62/527-010 Fax: 62/527-027 
E-mail: mindszent@mindszent.hu 

 

Mindszenti Polgármesteri Hivatal

ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE

2019. március 1. napjától:

Hétfő:   8.00 – 18.00
Kedd:   nincs ügyfélfogadás
Szerda:   8.00 – 15.45
Csütörtök:   nincs ügyfélfogadás
Péntek:   8.00 – 12.00

 

Adócsoport ügyfélfogadási rendje

2019. március 1. napjától:

Hétfő:   8.00 – 18.00
Kedd:   nincs ügyfélfogadás
Szerda:   8.00 – 12.00
Csütörtök:   nincs ügyfélfogadás
Péntek:   7.30 – 12.00

 

 

Polgármesteri Hivatal

Zsótér Károly
polgármester

62/527-015

polgarmester@mindszent.hu

Dr. Megyeri Szilvia
jegyző

62/527-013

jegyzo@mindszent.hu

Németh István
aljegyző

62/527-012

nemetistvan@mindszent.hu

Bereczkiné Szabó Piroska
munkaügyi ügyintéző

62/527-022

bereczkinepiroska@mindszent.hu

Burkus Anita
adóügyi ügyintéző

62/527-018

burkusanita@mindszent.hu

Csatordai Kispál Éva
Integrált Szolgáltató Iroda vezető

62/527-033

kispaleva@mindszent.hu

Csukáné Kőhalmi Eszter
oktatási, ifj. és sportreferens

313 mellék

kohalmieszter@mindszent.hu

Erdősi Norbert
projektmenedzser

315 mellék

palyazat@mindszent.hu

Farkas Zoltán
városüzemeltetési csoportvezető

319 mellék

farkaszoltan@mindszent.hu

Galgóczi Györgyné
adminisztrátor

62/527-012

galgoczine@mindszent.hu

Gálné Lovászi Erzsébet
szociális ügyintéző

313 mellék

galneerzsebet@mindszent.hu

Gyapjasné Molnár Anikó
munkaügyi ügyintéző

62/527-022 molnaraniko@mindszent.hu

Janó Kata
tanyagondnok

30/63-63-095

457 mellék

 janokata@mindszent.hu

Khadka Orsolya
szociális ügyintéző

313 mellék khadkaorsolya@mindszent.hu

Kis Jánosné
pénzügyi ügyintéző

62/527-020

kisjanosne@mindszent.hu

Kis-Juhász Kitti
pénzügyi ügyintéző

62/527-020

kisjuhaszkitti@mindszent.hu

Koncsek Bálint
segítő

62/527-036; 30/63-63-093

koncsekbalint@mindszent.hu

Koromné Piti Ágnes
pénzügyi ügyintéző

62/527-021

pitiagi@mindszent.hu

Kosztolányi Zoltán
műszaki ügyintéző

62/527-016

kosztolanyizoltan@mindszent.hu

Mónus Erzsébet pénzügyi ügyintéző

62/527-021

monuserzsebet@mindszent.hu

Kovács Krisztina projektasszisztens

315 mellék

kovacskrisztina@mindszent.hu

Köblös Zoltán
igazgatási ügyintéző, anyakönyvvezető

62/527-016

kobloszoltan@mindszent.hu

Ménesi Tamás
közgazdasági irodavezető helyettes

62/527-019

menesitamas@mindszent.hu

Mihály Lászlóné
adóügyi ügyintéző

62/527-017

mihalylaszlone@mindszent.hu

Nagy Mihályné
közterület-felügyelő

316 mellék nagymihalyne@mindszent.hu

Olaszné Kispál Erika
pénzügyi ügyintéző

62/527-021 kispalerika@mindszent.hu

Oláh Márta projektasszisztens

315 mellék palyazat@mindszent.hu

Ördögné Dr. Kecskeméti Viktória
jogi irodavezető

62/527-011 kecskemetiviktoria@mindszent.hu

Sibán Edit
adócsoport vezető

62/527-018

sibanedit@mindszent.hu

Szabó Anita
polgármesteri asszisztens

62/527-015

szaboanita@mindszent.hu

Szabó József
informatikus

312 mellék

szj@mindszent.hu

Szeles Csaba
közterület-felügyelő

316 mellék szelescsaba@mindszent.hu
Széles Szilvia
ügykezelő
62/527-018 szelesszilvia@mindszent.hu

Szűcsné Tóth Szilvia
közgazdasági irodavezető

62/527-019  tothszilvi@mindszent.hu
Tartóczki Gáspárné
pénzügyi ügyintéző
62/527-021 tartoczkineagi@mindszent.hu
Tatárné Gulyás Ágnes
adóügyi ügyintéző
62/527-017 tatarneagi@mindszent.hu

Tóth Balázsné
kézbesítő

62/527-010

 
Tóth Erzsébet
segítő
62/527-036 totherzsi@mindszent.hu
 Dr. Túri-Nagy János
jogtanácsos
 62/527-011 turinagyjanos@mindszent.hu

Varga Katalin
közfoglalkoztatási referens

319 mellék vargakatalin@mindszent.hu

Egyéb (intézményi, szolgáltatói) elérhetőségek:

Mindszenti Városgazda Kft. Hajdú László igazgató 6630 Mindszent, Szabadság tér 31.

30/636-30-92

info@mindszentikft.hu

Ebbefogó

Munkanapokon

8:00 – 14:00

Hétvégén

8:00 – 11:00

30/894-81-45
Család- és gyermekjóléti szolgálat 6630 Mindszent, Köztársaság tér 16. 62/527-024
Gondozási Központ INO 6630 Mindszent, Kőrösi Cs. S. u. 1. 62/527-039
Idősek Klubja 6630 Mindszent, Iskola u. 72. 62/226-089
Hidegné Kiss Ildikó falugazdász 6630 Mindszent, Köztársaság tér 16. 70/903-62-93

Kormányablak:

Hétfő: 7.00 – 17.00
Kedd: 8.00 – 12.00
Szerda: 8.00 – 16.00
Csütörtök: 8.00 – 18.00
Péntek: 8.00 – 12.00

 

62/681-035

62/681-036

62/681-037

62/681-038

Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ 6630 Mindszent, Szabadság tér 37.

62/526-080

30/670-75-80

Mindszenti Általános Iskola Székhely 6630 Mindszent, Szabadság tér 2-3. 62/850-047
Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézménye 6630 Mindszent, Iskola u. 72-76. 62/225-041
Károly Óvoda 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. 62/225-076
Károly Óvoda Móricz Zsigmond U-i Tagintézménye 6630 Mindszent, Móricz Zs. u. 1/B 62/225-070

Plébánia

Salamon  László plébános

6630 Mindszent, Kossuth L. u. 48. 62/638-924

SEGÉLYHÍVÓ 112       

MENTŐK 104        RENDŐRSÉG 107        TŰZOLTÓSÁG 105

Egészségház

62/225-004

62/225-051

 

Dr. Gémes Csaba

62/526-126

Dr. Abdul Rahim

62/225-539

Ügyelet

 70/370-31-04

Polgárőrség Bereczki Lajos 30/621-62-38
Önkéntes Tűzoltók

Szokol József

Miskolczi László

30/454-43-65

30/859-19-29

3A Takarékszövetkezet 6630 Mindszent, Csokonai u. 28. 62/526-050
Szegedi Kéményseprőipari Kft. 1818 (9-es, 1-es, majd ismét 1-es gombok megnyomásával tud időpontot foglalni)
Komp (Dream-Matic Kft.)

30/385-81-11

www.facebook.com/revatkelo

Szilárd hulladékszállítás

A kihelyezett ügyfélfogadás minden héten kedden 15 és 16 óra között történik a Mindszenti Polgármesteri Hivatal épületében.

Lomtalanítás 80/931-004

 NKM Áramszolgáltató

Telefonos ügyfélszolgálat

(24 órában, hétvégén is)

62/565-600

Hálózati és mérési hibabejelentés

62/565-881

Mérőállás www.nkmaram.hu/meroallas

Vezetékesről:

62/565-780, 80/82-81-80

Mobilról: 62/565-780

 NKM Földgáz

Telefonos ügyfélszolgálat (hibabejelentés, mérőállás bejelentés, egyéb bánat)

06-(1/20/30/70)-474-99-99

ALFÖLDVÍZ 

Telefonos ügyfélszolgálat

80/922-334

Műszaki hibabejelentés

80/922-333

Mérőállás bejelentés

80/922-334